2021 - 2022 tanév
Verses-zenés flashmobbal ünnepeltük a magyar költészet napját
Április 11-én délelőtt verses-zenés flashmobbal ünnepeltük a magyar költészet napját az iskola melletti parkban. József Attila születésnek az évfordulójára a felső tagozatos diákok azzal készültek, hogy mindannyian megtanulták a Kertész leszek című verset: ezt mondtuk el együtt el együtt, majd egy verses kánont is megpróbáltunk.
A versmondás után közös éneklés következett: Éva néni és Panka néni mellett a 6.é osztályból Anett, Kata és Berci kísértek bennünket gitáron, illetve dobon.
A rendezvény végén saját készítésű, színes papírvirágok elhelyezésével fogalmaztuk meg: a mai embereknek, azaz nekünk is nagyon fontos, hogy megőrizzük a Földünket - jónak, békésnek és szépnek.
A rendezvény végén saját készítésű, színes papírvirágok elhelyezésével fogalmaztuk meg: a mai embereknek, azaz nekünk is nagyon fontos, hogy megőrizzük a Földünket - jónak, békésnek és szépnek.
A költészet napi flashmobot Kneifel Imre igazgató köszöntötte.
https://www.feol.hu/helyi-kultura/2022/04/verset-ultettek-a-szivekbe-a-kodaly-iskola-tanuloi-a-kolteszet-napjan-video?fbclid=IwAR1je_K2ZaHfwQwszHFaaRugMWmOP1yL5U5BN1Tz6Hth2rO_rhXN9rRVT4M