2017 - 2018 tanév
Kisvonattal a városban
A mobilitás hetében, az autómentes napon sajátos módon jártuk be koronázó városunk ékes belvárosát. Köszönjük e csodás élményt Gabi néninek, valamint a Terepjárók Diáksport és Kulturális Egyesületnek.
4.é osztály
A kisvonatozás
A múlt héten nagyon nagy meglepetés ért minket. Meghívást kaptunk, hogy pénteken elmehetünk kisvonatozni egyet az autómentes nap alkalmából.
Pénteken délután nagyon izgatottak voltunk. Gyorsan megebédeltünk, és kimentünk az iskola háta mögött lévő parkolóba. A vonat már várt minket. Az osztályunkban azonban olyan sokan vagyunk, hogy csak két kocsiba fértünk el. Én az első kocsiba kerültem a Boldi meg a Márk ült mellettem. Egy kicsit várnunk kellett az indulásig, amíg Gabi néni kifizeti a menetdíjat. De végre elindultunk! Utunk elején a Prohászka Ottokár úton mentünk. Már itt is nagyon hangosan énekelte az osztály a dalokat, amiknek mi a fiúkkal nem nagyon örültünk. Innét a Várkörútra mentünk, ahonnét lekanyarodtunk a belvárosba. Innentől már idegenvezetés is volt egy hangszórón keresztül. Először a Pelikán udvart láttuk majd következett az Árpád fürdő. Azután kikanyarodtunk az Országalmához, ahol láthattuk a Püspöki Palotát és a Városházát is. Ezek után megcsodálhattuk a Harangot, a zeneiskolát, és Kati néni szobrát is, amit Kocsis Balázs készített. Azután elmentünk a Pláza felé, és végigmentünk a Mátyás király körúton egészen az uszodáig, ahol meséltek nekünk a Csitáry forrásról.
Aztán visszamentünk a iskolához, kiszálltunk, és énekeltünk egyet. Végül elmentünk a parkba, ahol kaptunk vizet és tortát. Nekem tetszett.
Dreska Balázs