A gimnáziumi színházbérlet első előadása
A Katona József Színházba szóló bérlet első előadásaként a gimnazista diákok december 17-én az Üvegfal mögött című előadást tekintették meg. A darab alapjául Robert Merle azonos című regénye szolgált, melyet 1970-ben, közvetlenül a párizsi diáklázadások után írt. A színmű megidézte az 1968 tavaszán játszódó párizsi eseményeket.
Merle Nantere-ben a Sorbonne kihelyezett karán kirobbant diáklázadások okait igyekezett feltárni, Végh Ildikó dramaturg a szöveghez hűen szóltatta meg a szereplőket. Az előadás rendezője a negyedéves egyetemi hallagtó Kovács D. Dániel szókimondó, bátor értelmezése élővé tette korunk diákjai számára a mára már történelminek számító eseményeket.
A darab színrevitele a színház rendhagyó vállalkozása, hisz a színművet elsősorban gimnáziumi osztálytermekben játsszák. A mostani előadást viszont kivételes módon a Katona József Színházban tekinthettük meg. A helyszín nem akadályozta meg a színészeket abban, hogy a jelenlévő diákjainkat bevonják az előadásba. Elsősorban diákéletük aktuális problémáival szembesítették őket, de kíváncsiak voltak megoldási javaslataikra is.
A darab provokatív hangvétele gondolkodásra és véleménynyilvánításra késztette a fiatalokat.