A gimnazisták köszönete a Fonódás Kulturális Egyesület támogatásáért
A Fonódás Kulturális Egyesület Fehérvári Fonódások című projektjének keretében gimnáziumunk tanulóinak egy csoportja lehetőséget kapott arra, hogy hét színházi előadást tekinthessen meg az ország különböző színházaiban.
A 2014-es tanév második félévében négy színházi esten vehettünk részt: az Operaházban A Szilfid és a Trójai játékok előadására jutottunk el, Veszprémben Gorkij Éjjeli menedékhely című színművét ismerhettük meg. Ezt követően Pécsre utaztunk, ahol az idei POSZT versenydarabjai közül láttunk három előadást. Ott tartózkodásunk első estéjén Molière Képzelt betegét látta az egész diákcsoport, majd pécsi utunk második estéjén két darab között választhattunk: Székely Csaba Bányavakság illetve Bródy Sándor A tanítónő című művét tekinthették meg a fiatalok. A színes kulturális életet élő Pécs a fesztivál ideje alatt még vonzóbb arcát mutatta, kellemes emlék maradt számunkra az itt eltöltött két este.