Gimnáziumunk tanulói látogatást tettek a MÜPA Fesztivál Színházban
2014. október 3-án a Művészetek Palotájának Fesztivál Színházában jártunk, ahol a Bozsik Yvette Társulat előadásában a Mozart Varázsfuvola című operája alapján készült táncjátékot tekintettük meg. Az 1992-ben létrejött társulat egy 90-es évek közepén alkotott koreográfiát újított fel. A Kossuth-díjas balettművész és koreográfus újraértelmezte az ismert történetet: a népszerű opera zenéjét megtartva, szüzséjét aktualizálva vitte színre a Mozart-darabot.
Az előadást megelőzően a tanulók beszélgetés keretében eleveníthették fel ismereteiket a Mozart-műről, majd a táncjáték megtekintése után is kicserélték véleményüket a látottakról. Szükség is volt erre, mert diákjaink ugyan beazonosíthatták az opera szereplőit, azonban a rendezés során új tulajdonságokkal, váratlan jellemvonásokkal léptek színre az operafigurák. Újszerűnek hatott a modern és eszköztelen színpadkép, az aktualizált jellemrajzok és a tánc mozdulataival megjelenített tartalom. A fiatalok főleg Papageno alakját látták összetettebbnek, meglepetést váltott ki az Éj királynője figura profanitása és Sarastro erőszakos céltudatossága.
A társulat táncosainak művészi előadásmódja nagy elismerést váltott ki a gimnazisták körében. A hatáshoz nagyban hozzájárult a Mozart-opera magas színvonalú zenei előadása és az ezzel egyenértékű táncszínházi kifejezésmód.
Diákjaink örültek annak, hogy ismét lehetőségük adódott eljutni a MÜPA Fesztivál Színházába. A fiatalok nem először jártak táncszínházi előadáson, ennek ellenére nagy várakozással néztek elébe az előadásnak, hisz Bozsik Yvette Társulatát eddig nem ismerték.