A tizenharmadik
Ez a szám most sikert és szerencsét hozott nekünk: a megnyitó napján gyülekező komor fellegek mind eltűntek, és hűvös, de nyugodt időben rendezhettük meg a fesztivált, melynek programjai ezúttal is szép számú érdeklődőt vonzottak. Örömmel köszöntöttük a nagyváradi, gimesi, komárnoi kórusok mellett a hazaiakat: a tapolcai, budapesti, kecskeméti és győri dalosokat. Mindegyik kar nagy sikerrel lépett fel a hangversenyeken, szerenádokon, valamint a néptánctalálkozón, s mindahányszor különböző, remekül összeállított programmal szerepelt. Szeretettel várjuk őket a következő kórusfesztiválon is.
Képek