Felolvasó maraton
A 2009-ben Székelyudvarhelyről elindított Olvassunk együtt! kezdeményezéshez tavaly csatlakozott iskolánk. Idén Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulójára emlékezünk, ezért a szervezők az ő műveit ajánlották felolvasásra. Így február 19-én a nap különböző óráiban bár, de mind az alsó és a felső tagozaton, mind pedig a gimnáziumban sor került a közös felolvasásra, mely délután a tanulószobán folytatódott. A jutalom sem maradt el: a program minden résztvevője könyvjelzőt kapott. A kedves ajándékot ezúton köszönjük a Hargita megyei szervezőknek.
Egy rendhagyó törióra
Február 19-én az első óra után történelemre mentünk Kriszta nénihez az 1-es terembe. Sima átlagos töriórára számítottunk. És minden úgy kezdődött, mint egy normális órán. Az elején még tanultunk kicsit, de utána Kriszta néni azt mondta: ,,Csukjatok be mindent!". Nagyon megörült ennek az egész osztály. Kriszta néni az interaktív táblán megnyitott egy dokumentumot. Elmesélte, hogy ez a nap az Felolvasó maraton napja. Ebben az évben Gárdonyi Géza műveiből olvasnak fel Magyarországon és a környező országokban. Mondta azt is, hogy ez mit jelent, és hogy hány helyen készülnek rá – például nálunk is. Nagyon tetszett nekünk. Elkezdtük olvasni a történeteket, és nagyon aranyosnak találtuk őket. Kriszta néni mindenkit sorrendben fölszólított, hogy olvasson. Néha-néha nevettünk is. Azon az egy órán nem is végeztünk az olvasással. Közben Kriszta néni mindent lefotózott. Nagyon jó volt. Amikor végeztünk, leckét sem kaptunk. Ez pláne jó volt. Utána sokat beszéltünk arról, hogy ez ilyen jó volt, az olyan jó volt. És tényleg. Örültünk, hogy részt vehettünk az eseményen. És még könyvjelzőt is kaptunk.
Arady Réka
6.b osztály