A Bárdos Lajos gyermekkar visszatérő vendége a székelyudvarhelyi Bárdos Lajos – Palló Imre Éneklő Ifjúság Kórusfesztiválnak. A rangos megmérettetésen mindig kiváló kórusok szerepelnek, és a fellépések mellett bőven jut idő kirándulásokra, köszönhetően kedves vendéglátóinknak. Ez alkalommal is életre szóló élményeket szereztünk szép utunkon.

                                                                    Erdély

 

Április 26-án reggel hat órakor indultunk a Bárdos-kórussal Erdélybe az autóbusz-állomásról. Kezdetét vette hát a nagy utazás.

Az úton nem történt semmi különös egészen a határig. Itt megnéztünk egy magyar templomot, sajnos csak kívülről. Az elkövetkezendő pár órában már mindenki nagyon izgatott volt, hogy milyen családhoz fogunk majd kerülni, hogy a család kedves lesz-e, és persze, hogy milyen Székelyudvarhely. Nemsokára feltűntek az első székely kapuk. Így már mindenki biztosra vehette, hogy Székelyföldön vagyunk. Ezután még nagyobb lett az izgalom. Amíg célunkhoz nem értünk, mindenki elfoglalta magát valamivel. Volt, aki a székely kapukban gyönyörködött, volt, aki Kati nénit hallgatta, hogy milyen érdekességeket mond, és volt, aki csak szimplán a tájat figyelte. Ete fél hét felé járhatott az idő, amikor megláttuk Székelyudvarhelyt. Mindenki nagyon boldog volt, hiszen már több mint fél napja utaztunk. Körülbelül fél óra múlva meg is érkeztünk az iskolához, ahol megtudtuk, hogy melyik családhoz fogunk kerülni. Mindenki kipakolta a saját bőröndjét, és utána bementünk az iskola elé. Ezután a családok is odajöttek hozzánk, és úgymond „kiválasztottak” minket. Így már mindenkinek megvolt a családja. Volt, akit autóval vittek el, és volt, akit gyalog vittek haza.

 Másnap még nem léptünk fel, hanem amolyan kirándulós nap következett. Először egy templomot néztünk meg, ahol egy Madonna-szobor volt látható. Úgy tartják, hogy aki megsimogatja a szobrot, annak teljesül egy kívánsága. Tehát mindenkitől simogatást kapott. Ezután a Gyilkos-tóhoz vettük az irányt. A látvány mindenkit lenyűgözött. Tudniillik a Gyilkos-tó nem egy „egyszerű” tó. A vízből régi fenyőfák állnak ki, amik úgy hatnak, mintha egy elsüllyedt fahajó roncsai állnának ki a vízből. Eléggé hátborzongató volt, de egyben gyönyörű is. Ezután a Békás-szoros felé vettük az irányt. A látvány itt is káprázatos volt. Azok a magas hegyormok és a fenyőerdők gyönyörűek voltak. A hegyekből lefolyó patakok morajlása pedig csak tetőzte a táj szépségét. Amint a szoroshoz értünk, mindenkiben felmerülhetett, hogy vajon nem éppen most lesz egy sziklaomlás? Ugyanis mikor felnéztünk, csak azt láttuk, hogy majdnem összeérnek felettünk a hegyek. Nagyon hátborzongató volt. Amikor kiértünk, egy kicsit mindenki megnyugodhatott, hogy nem történt semmiféle sziklaomlás. Nemsokára indulnunk is kellett vissza Székelyudvarhelyre. Mikor visszaértünk, a családok már vártak minket. Mielőtt még mindenki ment volna a maga dolgára, Imre bácsi mindenkit figyelmeztettet, hogy holnap fellépés. Ezután mindenki „hazament”.

 Másnap a székelyudvarhelyi művelődési háznál volt a gyülekező. Először elpróbáltuk a dalokat, azután bementünk a színpad mögé, mivel mi következtünk. A Friss boldog éneket, a Süket sógort és a Szép tavasz idejént énekeltük el. Miután végeztünk és meghallgattuk a többi kórust, mindenki ment a családjával ebédelni. Délután pedig Segesvárra kirándultunk. Mind nagyon élveztük ezt is. Visszafelé úton megnéztük a régi székely kapukat. Volt köztük több mint százéves is! Csak estefelé értünk haza. Mindenki kimerült volt, hiszen ez a mai nap igen megterhelő volt. Másnap megint a művelődési ház előtt gyülekeztünk. Innen átmentünk a templomhoz, mivel itt volt a kórusfesztivál záró hangversenye. Mindenki nagyon szépen énekelt, minket is beleértve. Mi a Genfi zsoltárt adtuk elő. Délután a családokkal volt közös programja mindenkinek, hiszen ez volt az utolsó napunk itt Székelyudvarhelyen.

Másnap reggel valamennyien a bőröndünkkel érkeztünk a buszhoz. Nem igazán akartunk elindulni, annyira megszerettük a családjainkat. De sajnos mennünk kellett. Mikor már bepakoltunk, mind felszálltunk a buszra, és kezdetét vette az újabb hosszú utazás. A visszafele úton megnéztük a Medve-, a Vörös- és a Zöld-tavat, valamint a sóbányát, amit sajnos csak kívülről láthattunk. Miután ezeket láttuk, újra felültünk a buszra, és körülbelül tizenkét óra múlva megérkeztünk Székesfehérvárra.

Mind örültünk, hogy végre itthon vagyunk, de azért még éltek bennünk a székelyudvarhelyi kórusfesztivál emlékei.   

                                                                                                                          Engi Luca

                                                                                                                               6. a