Események

A 12. évfolyam ballagása:
2024. május 4.
A Diákönkormányzat napja a felső tagozaton:
2024. május 6.
A Diákönkormányzat napja a gimnáziumban:
2024. május 10.
Részvétel a Zenei Nevelésért Alapítvány hangversenyén:
2024. május 24. 18 óra
Az alsó tagozatosok akadályversenye a Sóstón:
2024. június 17.
A Diákönkormányzat napja az alsó tagozaton:
2024. június 18.
A 8. évfolyam ballagása:
2024. június 21. 10 óra
Beiratkozás a 9. osztályba:
2024. június 27. 9-12 óra
Tanévzáró ünnepély:
2024. június 28. 17 óra
Javító- és osztályozó vizsgák:
2024. augusztus 22.
 

Iskolapszichológus

Könyvtár

 

tankerulet logo

 

kap

 

kreta

 

iskolatej fejlec1

penz7

 

 

2020 - 2021 tanév

A budapesti Katona József Színházban járt a gimnázium

bankbanSzeptember 21-én gimnáziumunk színházbérletes diákjai a Katona József Színházba látogattak, ahol a Bánk bán című drámát tekintették meg. A darab a tavalyi bérlet koronavírus miatt elmaradt utolsó előadása volt, ami így az idei éved elején került bemutatásra.

A Katona József Színház első ízben adta elő névadójának meghatározó drámáját, többek között ezért is kísérte érdeklődés a vállalkozást. Érdekes párhuzamot eredményezett az is, hogy mind az író, mind a rendező (Tarnóczi Jakab) fiatalon, mindössze 25 évesen alkotta, illetve vitte színre a művet. 

 

Katona drámája 1814-15-ben, a Reformkor hajnalán született és fogalmazott meg gondolatokat a nemzetről, a hazafiságról; mindezek továbbra is aktuális, újraértelmezést kívánó fogalmak napjaink Magyarországán. A rendező igyekezett megfosztani a művet és annak értelmezhetőségét attól a pátosztól, ami Katona József művét jellemezte, ezáltal helyezve kortársi kontextusba a darab mondanivalóját. Mindez megnyilvánult a színpadképben, a különleges jelmezekben és a zenei hatásokban. A rendező a darab karaktereit is újrafogalmazta, elsősorban Bánk bán, Melinda és a királyné személyiségét láttatta más szemszögből. Tarnóczi Jakab értelmezésében Bánk bizonytalan, sokszor döntésképtelen, Melinda hűtlensége egyértelmű és Gertrúd is elveszíti a hatalmi gőgből eredő magabiztosságát. 

Bár a darab hosszú és ragaszkodik Katona eredeti szövegéhez, a színészi játék lebilincseli és átsegíti a nézőt a szövegértelmezés (és a maszkviselés) nehézségein. Az előadás nem maradt hatástalan: a diákoknak sokszor tehernek tűnő kötelező olvasmány jellegét feledtette a Katona József Színház Bánk bán rendezése.

akadalymentes ikon

OM azonosító

Iskolánk OM azonosító száma:

      030046

Partnerintézmény

partner

Alapítvány

Kérjük, támogassák iskolánk alapítványát!

Az alapítvány adószáma:
 
19095279-1-07
 
Az alapítvány számlaszáma:

16200247-10005879

Ezekkel az adományokkal Önök is segíteni tudják diákjaink tanulmányi versenyeken és  kórusfesztiválokon való részvételét; oktatási eszközök, bútorok vásárlását; erdei iskolák és nyári táborok szervezését. 

Hit- és erkölcstan oktatás

MZMSZ

Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége

 

mzmsz

Tehetségpont

 tehetsegpont

Határtalanul

hatartalanul

szfvar logo

 

megvalosult

.