Örömmel emlékszem vissza a pénteki osztálykirándulásra. Már a vonaton jó hangulatba kerültünk a fiúkkal. Élvezetes volt velük együtt énekelni a jó magyar zeneszámokat. Amikor leszálltunk a Sobri Jóska Kalandparknál, nagyon izgatott voltam. Életemben másodszor jártam ilyen helyen. Mi lesz, ha rosszul csatolom fel magam és leesek? De ahogy elindultunk, már bátran vágtam bele. Megkaptuk a védőfelszerelést, megtörtént a szabályok megbeszélése is, indulhatott a kaland. A II. gyerekpályára mentünk, ahol jobbnál jobb akadályok vártak ránk. Párszor ugyan meg kellett állnom, mert vagy a Timike haladt bizonytalanul előttünk, vagy Éva néni fényképezett minket. Habár magam miatt is lassítottam, mert inkább óvatosabban megy az ember, ha a lába alatt csak egy drót van pár méter magasságban. A gyerekpályán eltelt két és fél óra és mintha csak pár perc lett volna, annyira élveztem. Ebédidőben, amikor mindenki evett-ivott, jöhetett a csúszópálya. Szinte mindegyikünk kipróbálta, a többség kétszer is. Számomra ez volt a legjobb. Én mentem elsőként, de mivel már jól megtanultam, mit kell tenni, csöppet sem izgultam, inkább a kalandvágy hajtott. Sok csúszkálós rész volt, csak mindig át kellett csatolni magamat a másik drótra. A végén már csak pár másodpercig tartott az egész művelet. A sok élmény hatására végigmentem rajta még egyszer, amit nem is bántam meg. Ezután fociztunk a fiúkkal. Mások is csatlakoztak hozzánk, főként nagyobbak és jobb focisták, de hozzájuk képest elég jók voltunk mi is. Ezután Matyival a trambulint próbáltuk ki. Hatalmasakat ugrottam, és életemben először – Norman bátorításával – megtanultam hátra szaltózni, miközben ugrottam. Kár, hogy csak öt percig tartott! A végére nagyon elfáradtam, ezért lepihentem egy farönkre, ahonnan láttam, miként ügyeskedik Éva néni a falramászással. Hipp-hopp, el is telt ez a remek nap. Késő délután volt, mikor felszálltunk a vonatra, és fáradtan bár, de élményekkel tele utaztunk haza. Remélem, jövőre is ilyen jó lesz az osztálykirándulás, mint amilyen most volt.