Egy szép tavaszi napon Imre bácsi bejelentette, hogy egy olasz kórussal csereprogramot szervezünk, és a vendégek március 27-én érkeznek. Az iskolából sokan fogadtunk tanulókat, köztük én is. A kórus fele a Vadászkürt Panzióban szállt meg. 27-én este hatra vártuk őket, de később érkeztek meg. Mikor a két hatalmas busz leparkolt, és elkezdtek kiszállni, két nagy csoportra osztódtunk. Mi az út egyik felén, ők az út másik felén álltak. Imre bácsi hangosan olvasta a neveket, és aki hallotta a sajátját, odament, és összeismerkedett vendégeivel. Én két fiút fogadtam, mindketten tizenkét évesek voltak és nagyon aranyosak. Beszálltunk a kocsiba és hazamentünk. Angolul ugyan nem beszéltek, de azért megértettük egymást. Mikor hazaértünk, várt minket a vacsora. A fiúk elég fáradtak voltak, úgyhogy utána mentek is aludni. Másnap reggel az iskolánkhoz kellett vinni őket próbára. Délelőtt tizenegykor hangversenyük volt a Bazilikában. Az osztálytársaimmal és a Bárdos kórus többi tagjával (már akik ott voltak) az első sorban ültünk, és kíváncsian vártuk a műsorukat. Egyszer csak nagy hangzavar: megjött az olasz kórus. Sok-sok hangszert hoztak magukkal, amiket leraktak a földre. Szép lassan, mikor már minden hangszer a helyén volt és ők is elrendeződtek, az igazgatójuk megköszönte, hogy vendégül látjuk őket, és elmondta, hogy ők is sok szeretettel várnak minket szeptemberben. Az álló gyerekek előtt mindig ültek páran, akik vagy dobon, vagy xilofonon, vagy gitáron játszottak. Nagyon feldobta a műveket a különböző hangszerek hangja. Az egyik darabjuknál egy nagy csokor afrikai növényt ráztak a háttérben. A hangverseny után elmentek együtt ebédelni a McDonaldsba (hogy miért oda, azt egyikünk sem értette meg). Délután a belvárosban sétáltunk. Őszintén, elég nehéz volt elképzelni, hogy közel százötven ember vonul Székesfehérvár utcáin, de a végén nagyon jó lett a hangulat. Városnézés után Tácra indultak. Este hat óra körül érkeztek vissza. Hazaértünk, vacsoráztunk, beszélgettünk velük, és már aludtunk is. Hétfőn természetesen nekem iskolába kellett mennem. Ezalatt ők bejárták Budapestet. Este hangversenyünk volt az iskola tornatermében. Mi már elég korán ott voltunk és próbáltunk, míg meg nem jöttek. De persze aznap is késtek elég sokat. A műsort mi kezdtük. Tökéletesek nem voltunk, de azért szépen énekeltünk. Az olaszok műsora teljesen más volt, mint a miénk. Ők többnyire egy szólamban, játékosan énekeltek, mi több szólamban és inkább komoly darabokat. Éneklés után jött a táncház. Rengeteg gyerek néptáncolt és énekelt a tornaterem falai között. Fél tízig ott voltunk, majd hazamentünk és még sokáig nevettünk és beszélgettünk. Kedden reggel nyolckor indult a buszuk a Vadászkürt Panziótól. Sokan összebarátkoztunk velük, és az interneten tartjuk ma is a kapcsolatot. Már nagyon várom a szeptembert, amikor mi látogatunk el Colona Venetába.

Magyari Réka
7.é osztály