Szalagavató
Egy szalagavató azon iskolai események közé tartozik, amelyen inkább az együtt eltöltött négy év vidám emlékeit idézzük fel. Ez az este azonban arra is figyelmeztet minket, hogy már csak rövid ideig leszünk együtt, és utána ki-ki a maga választotta úton halad tovább. Felnövünk. Elmúlik az édes gyermekkor, sorsunkat magunk irányítjuk. Abban szeretnénk hinni, hogy az elkövetkező éveket is áthatja az a vidámság, és az értékek tisztelete, amit ez az iskola nyújtott nekünk. Szeretnénk az itt jelenlévőknek bepillantást adni a Kodály Zoltán Gimnáziumban zajló életünkbe.
Minden kezdet nehéz, de néha az ember mellé szegődik a szerencse, ahogyan mellénk is. Aranka néni személyében olyan osztályfőnökre leltünk, aki nem engedett. Nem engedte, hogy ellustuljunk. Nem engedte, hogy fásulttá váljunk és bepókhálósodjanak agytekervényeink. Kiállt, és kiáll mellettünk. És nem sajnál a lyukas órákban történelmet tartani, hogy közelebb vigyen minket a nagy vizsgához, az érettségihez. Köszönjük.
És köszönjük Imre bácsinak is, aki lenyűgöző humorával dobta fel az énekórákat és a kórusokat, noha a küszöbön nem mindig sikerült botlás nélkül átjutnia.
Köszönjük Inci néninek a vezetést, aki az irodalom legkülönbözőbb zugait tárta fel előttünk, és arra ösztökélt minket, hogy harcoljunk. És mi harcoltunk is párszor a hívás ellen, amely az álmok birodalmába csábított, bár a téma koránt sem volt unalmas az órán, csak Inci néni hangja volt kellemesen zsongító. Mindig mosolyt fog csalni az arcunkra, ha eszünkbe jut az ébresztő mondat: Hahó, nem figyel, nem szeretem!
Ági néni kedélyét, aki három évig kitartóan nyitogatta a szemünket és próbált minket ráébreszteni, hogy a világ korántsem olyan kényelmes hely, mint gondoljuk, folytonos vartyogásunkkal borzoltuk.
Nyelvtanáraink kitartóan edzettek minket az óráikon, és bizonygatták, hogy igenis érdemes nyelvvizsgát tenni. Mi pedig bátran kijelenthetjük, majd egyszer biztosan megpróbáljuk. Ígérjük.
Ahogyan megpróbáljuk megérteni a matematikát, amit Rita néni türelmesen igyekszik beleverni a fejünkbe, és bár biológiából úgyis megbukunk, azért törekszünk a tréfamester Dorgai tanár úr kedvében járni.
És Zsuzsa néniében is, aki jószívűen elnézte az összes fej-, hát-, gyomorfájdalmunkat, és megengedte, hogy pihenjünk az aznapi testnevelés órán. Felejthetetlen dolgok ezek, pont úgy, mint Kiffer tanár úr precizitása, Baranyai tanár úr játékos szigora, és az ingyenes Pausa koncertek Karcsi bácsi vezényletével minden hétfőn és szerdán szünetben. Bujpál tanár úrnak pedig küldünk egy nagy pussz-csusszt, a mókás kémia órákért.
Senki és semmi nem tökéletes, ahogy mi sem vagyunk azok. Néha széthúzunk, veszekedünk, de alapvetően mindig ott vagyunk egymásnak. Különálló és öntörvényű személyiségek vagyunk, de egymás tiszteletben tartása, és segítése nélkül nem lehetünk sikeresek. Fontos az, hogy tudjuk, nem magányosan és magunkra hagyottan állunk neki az érettséginek. Nem lehet becsukott szemmel és szívvel továbbállni. Jól körül kell nézni ebben az iskolában, amelyikben oly sokszor bosszankodtunk, dühöngtünk, de rengeteget nevettünk és örültünk. Lezárul egy korszak lassan, csak egyet ne feledjünk: Ide újra és újra visszatérhetünk. Mert olyasmivel várnak minket, amivel nem mindenhol: szeretettel.