A budapesti Átrium Színházban jártak a gimnazisták
Április 16-án a budapesti Átrium Színházban Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című regényéből készült előadást tekintettük meg.
A látogatás különleges apropójául az szolgált, hogy az egyszemélyes darabot iskolánk volt diákja, Kovács Máté színész és rendező játszotta.
A darab az 1970-es és 80-as évek serdülőinek vágyait és életérzését idézte fel a nézőknek. Diákjainknak különösen érdekes lehetett látni azt, hogy mi foglalkoztatta a 40-50 évvel ezelőtt élt pályakezdő fiatalokat. Gimnazistáinknak ebből a szempontból sem kellett csalódniuk. A darab visszaadta a kor hangulatát, aminek megrajzolásában komoly részt vállalt Kovács Máté színészi játéka. A fiatal színészt segítette sokoldalúsága, ami a kiváló szerepformálásban mutatkozott meg. A figura életre keltésében minden bizonnyal Kodályos múltja is segítette őt.
Köszönjük az emlékezetes színházi élményt, Máténak további sikereket kívánunk!