KODÁLY ZOLTÁN
(1882-1967)

„Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!”
/Kodály Zoltán/

Kodály Zoltán 1882. december 16-án született Kecskeméten. Hamarosan Szobra, majd Galántára került, ahol édesapja állomásfőnök volt. Az itt eltöltött hét esztendő mélyen belevésődött Kodály lelkébe. A Pozsony megyei Galánta vasúti csomópont és járási székhely volt. A jómódú község a Vág és a Dudvág között épült, az úgynevezett Mátyusföldön. Három nyelven háromféle kultúrát őrzött: magyart, szlovákot és németet. Kodály Zoltán itt élte gyermekkora legszebb éveit. Itt járt elemi iskolába, itt indult fészket szedni mezítlábas iskolatársaival, és itt hallott először népdalt, látott falusi lakodalmat és keresztelőt, temetést. Kodály számtalan írásában hangsúlyozta, hogy ha az európai kultúrába akarunk illeszkedni, először a magunk kultúrájával kell megismerkednünk. S minél korábbi ez az ismerkedés, nyomai annál maradandóbbak. Galántán kiváló muzsikus cigányok voltak. Szívesen húzták a múlt dalait, a verbunkosokat, a férfiasan rátarti táncokat, fergeteges csárdásokat. A kor előítéleteivel ellentétben Kodály jóban volt a cigánygyerekekkel. Némi tisztelettel nézett fel ösztönös hangszertudásukra, villámgyors felfogóképességükre.

 Magába szívta ezt a muzsikát, és még hosszú esztendőkig őrizgette, míg végül 1933-ban megszületett a nagyszerű zenekari mű, a Galántai táncok.

Kodály nagyon jó tanuló volt. Galántán kijárta a négy elemit, majd a nagyszombati gimnázium következett, ahová édesapját kitüntetésből helyezték át. Kodályék a város szélén laktak, onnan járt nyolc esztendeig az iskolába. Itt érdeklődése a görög és a latin nyelv felé irányult. A matematikát és a fizikát nem kedvelte. Otthon azonban fontos volt a kamaramuzsikálás: édesanyja és Emília nővére zongorázott, édesapja hegedült.

A zeneirodalmat korán megismerte. Tagja volt az iskolai zenekarnak, és ezért részt kellett vennie a templomi szertartásokon. Az egyházi zene nem elégítette ki, bírálni kezdte a játszott műveket. A templom kottatárában kutatva megtalálta Beethoven C-dúr miséjének és Liszt Ferenc Esztergomi miséjének partitúráját. Egyszerre minden érdekelni kezdte, ami a muzsikával kapcsolatos volt.

Zenei kísérletezgetésekbe kezdett, melyekre a gimnáziumi zenekar vezetője, Toldy Béla figyelt fel elsőként. Kodály Zoltán 1900. június 13-án jelesre érettségizett. Előtte állt azonban a pályaválasztás nagy gondja. Magánszorgalomból tanulmányozta már a népdalgyűjteményeket.

Első kompozíciójának sikere és az utána írott művek a zeneszerzői pályát tették kívánatossá számára. Ám szülei biztosabb egzisztenciát akartak fiuknak, ezért a tanári pályát ajánlották neki. Végül a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakára iratkozott be, és egyidejűleg megkezdte a Zeneakadémián zeneszerzői tanulmányait.

Kodály Zoltán budapesti diák lett. Zeneszerzéstanára, Koessler János kitűnő tanár volt. Az ő keze alól került ki Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Weiner Leó is.Kodály jól bírta a németet, mely a tanítás nyelve volt. Koessler szerint a zene német művészet, legutolsó prófétája pedig Johannes Brahms. Kodály sok mindenben nem értett egyet mesterével, de valamit tanult tőle, amit a jövő szempontjából fontosnak tartott: Koessler nagy súlyt helyezett az énekre, és kötelező tantárgyként iktatta be az Akadémia tantervébe. Kodály Zoltán 1904-ben kapja meg zeneszerzői oklevelét. Ekkorra a vizsgadolgozaton kívül már több, előadásra érett műve volt. Ebben az évben a Wagner család megbízottja néhány tehetséges ifjú zeneszerzőt magával vitt Bayreuthba, Nürnbergbe, Salzburgba tanulmányútra. Ezek a látogatások még jobban megerősítették Kodályt abban, hogy neki más úton kell haladnia. Az új út keresésében hamarosan hűséges barátra, kitartó fegyvertársra talált Bartók Béla személyében. Róla mesélte 1950-ben "Egy iskolába jártunk, 1900-tól évekig együtt tanultunk a Zeneakadémián. Csak éppen, hogy soha nem találkoztunk." Bartók igen visszahúzódó egyéniség volt, még saját osztálytársaival sem barátkozott. A társadalmi élet ebben az időben egy-egy neves család szalonjában zajlott le. Ilyen volt Gruber Henrikné Sándor Emma otthona, aki zeneszerzést és zongorát Bartóktól tanult. Ebben a szalonban ismerkedett össze Kodály és Sándor Emma. Ettől kezdve Kodály életének a Gruber-ház lett a központja.

1905-ben hazament Nagyszombatba a szüleihez, majd rövidesen Galántára tér vissza. Még budapesti diákkorában határozta el, hogy doktori értekezését a magyar népdalról írja. Falusi kirándulásain rádöbbent, hogy milyen nagy a különbség a nép ajkán élő dal és a lejegyzett, kinyomtatott között. Ekkor érlelődött meg benne a terv, hogy a népdalt magától a néptől tanulja meg. Kezdetben még rendezetlenül gyűjtötte, ami akadt, de a munka nagy boldogsággal töltötte el.

?Mi azt mondjuk a népnek: Amit tudsz, nagy érték, az ősök hagyománya, a magad lelke igaz kifejezése. Olyan érték, hogy mi a műveltek is tőled tanuljuk el, mert mi már elfeledtük, idegen szellemi javak után kalandozásainkban. Becsüld meg, erősödj benne, mert ha többre akarsz menni, csak erre építhetsz.?

A száz dallam, az első nyilvános tudományos közlés annyira fellelkesítette, hogy alig ért Pestre, máris szervezte a legközelebbi kirándulást, de már Bartókkal. A gyűjtés módszeréről így nyilatkozott: "Felkérem a falu tanítóját, hogy hívja össze azokat az embereket, akik szeretnek énekelni és a tőlük hallott dalokat leírom, vagy fonográfozom. A legtöbb segítséget a falusi néptől kaptuk. Az intelligencia távol tartotta magát a néptő,l és nem is engedte közel magához. Kedveztek az olyan csoportos munkaalkalmak, mint a tollfosztás vagy kukoricahántás."

Az eredmény megéri a fáradságot. A dalok zömét Kodály és Bartók zongorakísérettel látta el. Ám a közönség és a szakmai körök nem figyeltek fel rá. Egyedül a Zenevilág ír pár soros kritikát róla, amelyben "figyelemreméltó munká"- nak tartja. S ez a "figyelemreméltó munka", amelyre senki sem figyelt, lerakta a modern magyar zene alapjait. 1906-ban az Operaház zenekara mutatta be Kodály Nyári estéjét. A szerző ösztöndíjat kapott, és Berlinbe utazott. Egy merész fordulattal azonban Párizs felé fordult. Négy hónapot töltött a nagyvárosban. A francia zene, főleg Debussyé, nagy hatással volt rá. Hazatérve azonnal gyűjteni indult Bars, Hont, Nógrád és Gömör megyékbe.

1907-ben a Zeneakadémia tanárává nevezték ki. A tanítás mellett a gyűjtés sem lankadt. Nyáron újra járta a falvakat, márár ötödik év óta gyűjtve és tanulmányozva a népzenét. Ekkor komponálta az I. vonósnégyest. Az általa szervezett együttes az egész világon terjesztette és népszerűsítette az új magyar kamarazenét.

Az új Bartók-Kodály zene nagyon sok ellenállást és heves vitát váltott ki. Csak az elfogulatlan fiatalság lelkesedett érte. A Pesti Napló, a Pesti Hírlap a leggúnyosabb szavakkal bírálta a két fiatal szerzőt. Sokan voltak a gyalázkodók, de voltak, akik az eljövendő magyar zene zászlaját látták kibontakozni.

Kodály művei külföldre is eljutottak, budapesti bemutatójukkal majdnem egyszerre. Az "ifjú barbárokat"- ahogy külföldön Bartókot és Kodályt nevezték - érdekesnek tartották. Kodály, a tanár, ideje egy részét a Zeneakadémián töltötte. Kodály, a tudós, továbbra is járta a falvakat, de most már feleségével, aki időközben elvált férjétől, hogy egész életét Kodály gyűjtőmunkájának szentelje. De Kodály, a zeneszerző sem pihent. Bátran nyúlt a régi magyar költők munkáihoz: Berzsenyihez, Csokonaihoz, Kölcseyhez, Aranyhoz, Adyhoz, és összeállított egy új dalgyűjteményt Megkésett melódiák címmel.

Az első világháborút a művészvilág is megérezte. Egymás után rendezték a jótékony célú hangversenyeket. 1919-ben cívódások ütötték fel fejüket a Zeneakadémia falai között. A régiek az új, fiatal gárda ellen intrikáltak. Főleg Kodály ellen indult hajsza, mely még az 1920-as évben sem ért véget. A tárgyalásokon gyakran elhangzott a vád, hogy "hazafiatlan". Kodály ezt tartotta a legigazságtalanabb vádpontnak. "Az merjen elém állni, aki a magyarság érdekében többet dolgozott nálam." A színfalak mögött Hubay dolgozott ellene, aki mindenáron az Akadémia igazgatója akart lenni. Kodály ekkor már aligazgató volt. Ezek a meghurcoltatások aláásták Kodály egészségét. Szabadságra ment, de munkáját tovább folytatta. Buda és Pest egyesítésének 50. évfordulójára megszületett a Psalmus Hungaricus. A műnek megrázó sikere volt, hasonlóan a Wesselényi utcai polgári fiúiskola kórusának szerepléséhez. A két bemutatott mű a Túrót eszik a cigány és a Villő. A gyermekkarok gondolata mindig foglalkoztatta Kodályt. Végre az Operaház színpadára is eljutott a Háry János című daljátékával. A Háryt abban az évben tizenkétszer játszotta az Operaház.

Az 1920-as évek végén Kodály inkább a tanuló ifjúság felé fordult. Megdöbbenve látta a tantermi oktatás hiányosságait: a gyerekek legfeljebb a dalárdáig jutottak el. A magyar közönséget ki kell emelni zenei igénytelenségéből. Ez pedig csak az iskolán keresztül lehetséges - jutott a végkövetkeztetésre. A zenei nevelést "zenei belmissziónak" tekintette. Felszólalt a magyar karének ügyében, s felvettette az óvodai zeneoktatás ötletét is. E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése volt. Ez a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott.
1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. A Magyar Életkép Erdélyből nagy közönségsiker volt. Az Éneklő Ifjúság országszerte zengett. Az első hivatalosan és Éneklő Ifjúság címen tartott hangversenyen tizennégy iskola vett részt ezerötszáz dalossal. Itt hangzott fel először a Székely keserves, Kodály egyik legmegrázóbb kórusműve.

Rengeteget utazott, Nagykőrösön az Éneklő Ifjúság hangversenyét vezényelte, majd Szegeden a Háry-mesét, ahol először hangzott fel mint betét, a Kállai-kettős. Sok művét mutatták be Szegeden, hiszen ez a város lelkesedett Kodályért. De hiába dolgozott, fáradozott, még mindig akadtak  gáncsoskodók. Még mindig nem volt tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, harmincöt évi tudományos kutatás után sem. Kodály tehát kiérdemelte az akadémiai tagságot, de vajon az Akadémia méltó volt-e Kodályhoz? Nem! Egy szavazattal kevesebbet kapott, mint amennyi a felvételhez szükséges volt. Végül 1943-ban választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1945-ben rendes tagjává. 1946 és 1949 között az intézmény igazgatója volt. Háború alatti utolsó fellépésére 1944. május 6-án került sor Kolozsváron. A Psalmus Hungaricust vezényelte, viszonzásul az egyetem által való díszdoktorrá avatásért. A második világháború utolsó éveiben zsidókat  próbált menekíteni. 1944-45 fordulóján aztán maga is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült. Itt keletkezett békéért könyörgő miséje, a zenekarra, orgonára és kórusra komponált Missa brevis, amelyet végül az ostrom utáni főváros első bemutatójaként 1945. február 11-én játszottak el az Operaház ruhatárában. A második világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Magyarország zenei vezérének tekintette, és elhalmozta tisztségekkel. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé, valamint nemzetgyűlési képviselőjévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. 1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig Nyugat-Európában járt, 1958-ban felesége megbetegedett, november 22-én meghalt. 1959. december 18-án feleségül vette barátai tizenkilenc éves leányát, Péczely Saroltát. Munkakedve fellángolt, ismét sokat utazott és dolgozott. 1965-ben két hónapot töltött Amerikában. Népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957).
Kodály Zoltán 1967. március 6-án reggel háromnegyed hatkor, szívroham következtében hunyt el Budapesten.

Zenepedagógiai munkássága

Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult.

Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. ? Az első két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység - kamarazene, karéneklés -  nélkül senkiből sem lesz jó zenész.

Főbb művei

Színpadi művek

Háry János, op. 15 (1926)
Székely fonó (1924?1932)
Czinka Panna balladája (1948)

Zenekari művek

Nyári este (1906), átdolgozás (1929)
Felszállott a páva (variációk egy magyar népdalra) (1939)
Marosszéki táncok (1930) (zongorára is)
Galántai táncok (1933)
Concerto (1939?1940)
Szimfónia (1930-as évek?1961)

Kórusművek (a cappella)

Kb. 147 mű:

24 a cappella férfikari mű (Karádi nóták, Huszt, Felszállott a páva, Esti dal, Rab hazának fia stb.)

45 vegyeskari mű (Mátrai képek, Öregek, Jézus és a kufárok, Liszt Ferenchez, Norvég leányok, Békesség-óhajtás, Zrínyi szózata, Miserere stb. kánonok: A magyarokhoz)

78 gyermekkari és nőikari mű (gyermekkarok: Villő, Túrót eszik a cigány, Gergelyjárás, Juhásznóta, Pünkösdölő stb., nőikarok: Két zoborvidéki népdal, Hegyi éjszakák, 4 olasz madrigál stb.)

Pedagógiai művek

333 olvasógyakorlat, Bicinia Hungarica I?IV, Tricinia, 77/66/55/44/33/22/15 kétszólamú énekgyakorlatok, Énekeljünk tisztán!, Kis emberek dalai (saját kompozíciójú gyermekdalok óvodai tanításra), Ötfokú zene I?IV. V?X. stb.

Hangszerkíséretes kórusművek

Romance lyrique (1898)
Intermezzo (1905)
Adagio (1905)
I. vonósnégyes, op. 2 (1908?1909)
Szonáta, op. 4 (1909?1910)
Duó, op. 7 (1914)
II. vonósnégyes, op. 10 (1916?1918)
Szerenád, op. 12 (1919?1920)
Epigrammák

Szólóhangszerre írott művek

Romance Lyrique (1898)
Szonáta, op. 8 (1915)
Prelúdium (orgonára) (1931) (a Pange lingua c. ciklushoz)
Organoedia ad missam lectam ? Csendes mise (1942)

Misék

Csendes mise (1942)
Missa brevis (orgonaváltozat?1942; zenekari változat?1948)
Magyar mise (1966)

Dalok

Négy dal (1907?1917)
Énekszó, op. 1 (1907?1909)
Két ének, op. 5 (1913?1916) (zongorára is)
Megkésett melódiák, op. 6 (1912?1916)
Öt dal, op. 9 (1915?1918)
Három ének, op. 14 (1918?1923)
Himfy-dal (1925)
Epithaphium Ioannis Hunyadi (1965)
Epigrammák
Magyar népdalok I?XI. ének-zongorára. Összkiadásuk 2009-ig nem jelent meg.

Kodály zeneművei között hangsúlyos szerepet töltenek be a kórusművek és a pedagógiai művek.

Írások

Zoborvidéki népszokások (Ethnographia, 1909);
Ötfokú hangsor a magyar népzenében (Zenei Szemle, 1917);
Béla Bartók (La Revue Musicale, 1921);
Erdélyi magyarság. Népdalok (Bartókkal együtt, Bp., 1923);
Gyermekkarok (Zenei Szemle, 1929., 2. sz.);
Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében (Pécs, 1935);
A magyar népzene (Bp., 1937; Vargyas Lajos példatárával: 1952);
A folklorista Bartók (Új Zenei Szemle, 1950. 4. sz.);
Arany János népdalgyűjteménye (Gyulai Ágosttal együtt, Bp., 1953);
A zene mindenkié (Szőllősy András szerkesztésében, Bp., 1954);
Visszatekintés (Bónis Ferenc szerkesztésében, Bp., 1965).

Forrás: www. wikipedia hu