2016 - 2017 tanév
Gimnazisták látogatása Szent István nyomában
A gimnázium 10. és 11. osztályának tanulói február 28-án látogatást tettek a Szent Korona Galériában, ahol megtekintették a Szent István emlékek Rómában című kiállítást.
Vakler Lajos dokumentumfilmjén és Simon Erika fényképein keresztül diákjaink a Szent István-kultúrkörhöz tartozó, Rómában jelenleg is fellelhető emlékeket ismerhették meg. A film és a fotók többek között a Szent István Házat, a Római Magyar Akadémia és a Pápai Magyar Egyházi Intézet épületét, valamint a Santo Stefano Rotondo templomot mutatták be.