Nálunk járt a Mikulás
Iskolánk régi kedves hagyománya, hogy a testvérosztályok Mikuláskor meglátogatják egymást. Mind a kicsik, mind a nagyok műsorral és ajándékkal készülnek, majd együtt várják a Nagyszakállú érkezését. A 8.é osztály tagjai újonnan alakult zenekarukat is bemutatták a negyedikeseknek, akik cserébe remek jelenetet adtak elő. A rendhagyó produkciók nagy sikert arattak.
Felkészülés a műsorra
December 4. szombat
Máté:
Nagy nehezen megbeszéltük, hogy Matyinál próbálunk. Én érkeztem meg elsőnek. A hatkilós erősítővel lebattyogtam a lépcsőn az alagsorba. Aztán lejött Matyi és Karesz már együtt. Mindenki odament a hangszeréhez bemelegíteni. Elmondtam a nóta szövegét, és játszottam hozzá az elektromos gitáron. A fiúk nem támogatták, hogy a dal eredeti szövegét énekeljük, így Matyi fantasztikus javaslatára az alábbi variáció mellett döntöttünk: „Hiába zenéltem, elhagyott a nőm.” A próbán a szinti egyszer csak megbolondult.
Matyi:
…amit én ügyesen megszereltem – hitte Máté. És hogy mit csináltam? Hát kikapcsoltam! Karesz csak nézett. Körülbelül ez ment két és fél órán keresztül. Na és persze néha eljátszottuk a dalt. Miután végeztünk, elindultunk hazafele. Pontosabban én a suli fele. Útközben bele-beleugrottunk a befagyott pocsolyákba – én a hatkilós erősítővel.
December 5. vasárnap
Aludtunk.
December 6. hétfő: Mikulás napja
Tényleg nem énekelhettük el az eredeti szöveget. Pedig már negyed nyolc után hangoltunk az osztályteremben! Az egész épületszárny zengett tőlünk.
Máté:
Reggel kivételesen mi érkeztünk meg elsőnek. Aztán az első órában bementünk a kicsikhez. Álltunk, néztünk, amíg… „Most pedig három fiú játszik nekünk, nektek”- közölte Réka a nézőkkel. Megdermedtünk, de amikor elkezdtünk játszani, nagyon nyugodtak lettünk. A kicsik tágra nyílt szemekkel néztek ránk, nem láttak még az osztályukban rock zenekart?! Matyi:
A közönség tombolt! Karesz annyira beleélte magát, hogy csukott szemmel játszott. Mikor végeztünk, mindenki tapsolt és ujjongott. A hagyományos karácsonyi dal már csak ráadás volt. Ezen a napon még ötször előadtuk ezt a régi slágert, énekórán és kórus előtt is. Örültünk, mert mindenkinek nagyon tetszett.
Kovács Máté és Schütz Mátyás
8.é