"A hazáért és a szabadságért"
A Rákóczi-szabadságharc befejezésének 300. évfordulója alkalmából városi vetélkedőt rendezett a Military Klub. Az izgalmas megmérettetésen iskolánkat egy négyfős csapat képviselte, akik nagyszerű versenyzéssel a II. helyet szerezték meg. Gratulálunk a 7. é osztályos Gubián Daninak, valamint Geakomozi Máténak, Pötös Gergőnek és Znamenák Lillának a 8. a osztályból. További szép sikereket kívánunk!
„A hazáért és a szabadságért”
Egy meleg májusi napon az Alba Regia laktanyában a Rákóczi-szabadságharcról szóló versenyt rendezett a város, amin mi, kodályosok is részt vettünk. (Pontosabban: Gubián Dani a 7. é-ből és hárman - Máté, Gergő és én - a 8. a-ból.) Amikor megérkeztünk a helyszínre, katonazenekarral és csoportképkészítéssel fogadtak bennünket, ami rögtön emlékezetessé tette ezt a napot.
Minden csapatnak más-más asztalhoz kellett ülnie, ahol egy regisztrációs lap várt minket. Ezt a verseny kezdetéig mindenkinek ki kellett töltenie, végül a többiektől megkülönböztető csapatnevet kellett kitalálni. A győzelem reményében az Elit csapat nevet választottuk, és elhatároztuk, hogy ahhoz méltóan fogjuk venni az akadályokat. Az első könnyűnek is bizonyult, hiszen II. Rákóczi Ferencet és az akkori viseletet kellett bemutatni. Ez mindenkinek meghozta az önbizalmát a további feladatokhoz. A második fordulótól kezdve egyre nehezebb megpróbáltatások következtek. Sokszor nem csak a tudásunkra, hanem a logikánkra is támaszkodnunk kellett. A legügyesebbnek Dani bizonyult, aki hetedikesként kitűnően megállta a helyét egy főként nyolcadik osztályos résztvevőkkel teli versenyen. Kivételes tudásáért külön jutalmakat kapott. Nagyon jó volt, hogy mind a négyen tökéletesen össze tudtunk dolgozni. Voltak helyzetek, amikor ki tudtuk egészíteni egymás gondolatát. Különböző katonai és közlekedés ismereteket számon kérő feladatok gazdagították a versenyt. A vetélkedő közben tízperces szünetet tartottak, amikor mindenkinek lehetősége nyílt összeszednie a gondolatait, és újult erővel folytatni a küzdelmet. Végül a szervezők különböző kérdéseket tettek fel, a helyes válaszért pedig külön jutalmakat lehetett kapni, ezzel is kipótolva a pontok összesítéséig az időt.
Sok-sok közös munka és tudás árán sikerült kivívnunk a második helyezést. A nyereményt Kovács József vezérőrnagytól vehettük át. Ez egy érdekesebbnél érdekesebb képekkel teli könyv volt. Elégedetten és újabb élményekkel gazdagodva hagytuk el a laktanyát. Remélem, még sok ilyen versenyben lehet részünk.
Znamenák Lilla
8.a osztály