A Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium hagyományaihoz híven 2011 márciusában is vendégszerepelt a határon túl élő magyarok március 15-ét köszöntő ünnepségein a Csemadok felkérésére és szervezésében. Az idén iskolánk gimnáziumi vegyeskara és lánykara képviseltette magát.

Március 13-án reggel 6 óra után indultunk Fehérvárról. Még a buszon is a fellépésre készültünk, hangos énekszóval közeledtünk úti célunkhoz, Mátyusföldre. Fellépés várt bennünket Taksonyban, Galántán, Nagyfödémesen és Deákiban.

Először Taksonyba érkeztünk. Az ősi település honfoglalás kori eredetű, határában e korból halomsírok találhatók. A hagyomány ide teszi Taksony fejedelem sírját. A 60-65%-ban magyar lakosságú település Galántától 3 km-re délre található, a Kisalföld északi részén, Mátyusföldön. Mi a templomdombon szerepeltünk. Az itt álló római katolikus templomot 1781-84 között Esterházy Ferenc építtette barokk-klasszicista stílusban. Főoltárának képét Than Mór készítette 1871-ben. Örömmel fedeztük fel ezt az értékes képet, s azonnal eszünkbe jutott az a Than Mór, akinek csataképeit, az 1848-49-es szabadságharc idejéből már ismertük. A templom többi freskója a 20. század 30-as éveiben készült, de műemléki védelmet élvez a sekrestyében őrzött fakereszt is. A templomdombon áll egy sokat megélt szobor: a Hősök szobra, az első világháború áldozatainak emlékére készült. A szobor sorsa maga a történelem. A csehszlovák korszakban le kellett emelni a talapzatról, s földbe kellett rejteni, 1938, az első bécsi döntés után újra napvilágra és talapzatra került a szobor. A második világháborúban az érkező szovjet hadsereg megrongálta. A szobrot újra el kellett ásni, s csak az 1989-et követő rendszerváltás után kerülhetett vissza talapzatára.

A település másik nevezetessége a Taksony szobor. A fejedelmet ábrázolja, megidézve azt a hagyományt, hogy a térség Taksony és törzse szállásterülete volt. A lelkes helyi magyarok elmesélték, hogy ugyan ilyen szobor áll a magyarországi Taksony községben is.

Körbevezettek bennünket megújuló Fő terükön, örömmel mutatták modern buszmegállójukat, s a vele szemben álló iskolaépületet, amely most ugyan üresen áll, de a közeljövő tervei között szerepel, hogy felújítják, s a község magyar anyanyelvű diákjainak szolgál oktatási intézményül.

A március 15-i ünnepség a templomdombon zajlott: a katolikus templom és az első világháborús emlékmű szomszédságában. Az ünnepségen a taksonyi magyar közösségen kívül jeles vendégek is megjelentek. Többek között képviseltette magát a Csemadok szervezete, Mézes Rudolf személyében, valamint a pozsonyi magyar követség egyik tanácsosa. A mi kórusunk az anyaország üdvözletét hozta, s a következő műsorral köszöntötte március 15-ét: Vörösmarty Mihály – Kodály Zoltán: Magyarország címere, Bárdos Lajos: Kossuth toborzója, Szabó Miklós – Erkel Ferenc: Éljen a haza. A megemlékezés végén mi, fehérváriak is megkoszorúztuk a Hősök szobrát, fejet hajtva 1848 emléke előtt.

Következő állomáshelyünk a Galántától 12 km-re található Nagyfödémes, és annak temetője volt. A 19. századi demográfus, Fényes Elek 1840-es népszámlálásakor népes magyar faluként mutatja be a vaskor óta lakott falut. A Himnuszon és a Szózaton kívül itt is előadtuk 1848-at köszöntő műsorunkat.

Utunk harmadik állomása Galánta volt. A település Mátyusföld központja. IV. Béla oklevelében említik először, mint a pannonhalmi apátság birtokát. A település nagyon sokat köszönhet az Esterházy családnak, ma is látogatható az Esterházy-palota Galántán. Számunkra különlegesen fontos és említésre méltó, hogy Kodály Zoltán fiatal éveit Galántán töltötte, hisz édesapja itt volt állomásfőnök. Mihók prímás sírját a galántai régi temetőben ezért látogattuk meg, hisz Kodály sokat tanult és merített a vidék cigány népzenészeitől.

Galántán ebéddel vártak bennünket, a Gazdaudvar vendéglőben rendkívül gáláns vendéglátásban volt részünk.

Ezután indultunk a galántai régi temetőbe, hol a koszorúzási ünnepség szereplőiként vettünk részt a 48-as megemlékezésen. Az emlékezők Sebestényi László, galántai plébános síremléke köré gyűltek. A plébános az 1848 júniusában megválasztott első népképviseleti országgyűlés képviselője volt. Újra együtt ünnepeltünk a pozsonyi nagykövetség tanácsosával, a Csemadok vezetőjével, s a galántai magyarokkal. Műsorunk: Vörösmarty Mihály – Kodály Zoltán: Magyarország címere, Szabó Miklós – Erkel Ferenc: Éljen a haza, Bárdos Lajos: Kossuth toborzója. Műsorunkat a Szózattal nyitottuk és a Himnusszal zártuk.

Szereplésünk után két sírt kerestünk meg a régi temetőben: Mihók prímás sírját, valamint Kodály nagynénjének sírját.

Utunk következő állomása a deáki kultúrház volt. Deáki települést jól ismerjük, szinte mindig útba ejtjük mátyusföldi vendégszerepléseinken. S bár most nem volt időnk bemenni híres templomába, hol annak idején a Halotti Beszéd és Könyörgést őrizték, valamint Kontuly Béla freskóiról híres, mellette elhaladva természetesen eszünkbe jutott mindez. Mi voltunk az itteni kultúrházban rendezett 1848-as emlékműsor első szereplői. A már eddig jelzett műveken kívül itt még elénekeltük a Tavaszköszöntőt (ismeretlen szerző), Bartók Béla: Levél az otthoniakhoz című művét, valamint Bárdos Lajos 1848-as népdalfeldolgozásait.

Hazafelé utazva örömmel szemléltük a tavasz közeledtét, a zajló Dunát, s Komárom egyre szépülő városát. Március 15-ét itthon, Székesfehérváron is megünnepeltük, de a Mátyusföldön töltött márciusi ünnep különleges, lelket nemesítő élményként maradt meg mindannyiunkban.

 

Székesfehérvár, 2011. március 18.