Újabb operakalandon jártak a gimnazisták
Február 29-én a 11. és 12. osztály diákjai az OperaKaland újabb előadásán vettek részt. Az Operaházban ezúttal Mozart Don Giovanni című művének főpróbáját tekinthettük meg. A darab különlegességét a rendezés adta, mivel az Operaház a Claus Guth 2008-as Salzburgi Ünnepi Játékokon bemutatott Don Giovanni-előadását állította színpadra. A rendezés sikerét jelzi, hogy meghívták Berlinbe, Madridba, Amszterdamba, és a budapesti színrevitel mellett a párizsi Opéra Bastille is műsorára tűzte a darabot az idei évadban.
Az Opera honlapján a következő ismertetés olvasható a rendezésről: „Claus Guth egy erdőbe álmodta meg a Don Giovannit. Az erdő mindig is inspiráló helyszíne a drámai cselekményeknek, szerelemnek, halálnak, eltévedésnek, félelemnek, felnövésnek – gondoljunk számos népmese mellett akár a Szentivánéji álomra! A folyamatosan forgó, félelmetes, mégis szellemesen játékos erdődíszlet Guthnál kevésbé álom, mint inkább rémálom színhelye, ahol a címszereplő halála előtti hallucinációjaként kísérhetjük figyelemmel utolsó szerelmi kalandjait.”
A látogatást megelőzően iskolai előkészítő óra keretében Fata Ilona tanárnő megismertette a diákokkal, hogy miként jelent meg Don Juan az európai irodalom történetében, egyúttal felhívta a figyelmet Mozart operájának zenei értékeire.
Kétségkívül váratlan hatással volt ránk az „erdős Don Giovanni” megtekintése, ugyanakkor a rendezés koncepciója nem adott értelmezésbeli többletjelentést az eredetihez képest, sőt bizonyos esetekben ellentmondást szült az eredeti szöveg és a színpadkép. Összességében nagy élményt jelentett számunkra az opera megtekintése.