A Kertész Imre Intézetben jártak a gimnazisták
November 29-én a Kertész Imre Intézetben jártunk a gimnázium 35 diákjával. A 9. és 10. osztályos fiatalok Kertész Imre életével és pályafutásával ismerkedhettek meg interaktív irodalomóra keretében. Az órán hangsúlyos szerepet kapott az életmű legfontosabb darabja, a Nobel-díjjal jutalmazott Sorstalanság című regény. A gyerekek különleges módon, pedagógusok vezetésével találkozhattak az irodalmi szöveggel, amit drámajátékok egészítettek ki. A dramatizált jelenetekben maguknak a diákoknak kellett az egyes szereplők helyébe képzelniük magukat és megérteni viselkedésük, döntéseik hátterét.
A fiatalok élvezték a foglalkozást, mert megkönnyítették számukra a szöveg értelmezését és az irodalmi alkotás értékeinek felfedezését. Köszönjük a Kertész Imre Intézetnek, hogy fogadták iskolánk diákjait.